Előkészítő órák a Határtalanul! programhoz


Már nagyon várjuk az utazást a Határtalanul! program keretében, de mielőtt elindulnánk, sokat készültünk rá, hogy mindent jobban megismerjünk. A tanáraink segítettek nekünk abban, hogy csoportokba osztva dolgozzunk fel különböző témákat, majd ezekből előadásokat készítsünk. Minden csoport egy adott területet kapott, amiről kutatómunkát végeztünk, tabletek segítségével gyűjtöttünk információkat, és végül egy PPT-t készítettünk, amit a többieknek is bemutattunk.

Az első előadások során az adott ország történelméről és térképéről beszéltünk. Megmutattuk a határait, a történelmi események helyszíneit, és azt, hogyan változtak az idők során. Az előadásaink után interaktív feladatokat is megoldottunk az okosdoboz.hu és a Határtalanul! Barangoló digitális tartalomtár segítségével, így még jobban elmélyítettük a tudásunkat.

Ezután az ország irodalmával foglalkoztunk. Megkerestük a térképen, hogy hol éltek és alkottak híres írók és költők, és bemutattuk, milyen fontos műveik születtek itt. Minden csoport választott egy művet, amelynek egy részletét is felolvastuk, hogy közelebb hozzuk a többiekhez a történeteket.

A harmadik témánk az adott ország földrajza és természeti értékei voltak. A tanáraink vetítéssel kiegészítve meséltek nekünk a táj jellegzetességeiről, a növény- és állatvilágról, valamint a barlangokról. Mi is készültünk és bemutattuk, milyen típusú barlangok vannak, hogyan keletkeznek, és mire kell figyelni, ha egy barlangba látogatunk.

Az utazás előtti utolsó napon megbeszéltük az útra vonatkozó szabályokat és a kulturált viselkedés fontosságát. A tanáraink balesetvédelmi oktatást is tartottak, hogy mindenki biztonságosan tudjon utazni és tudjuk, hogyan viselkedjünk különböző helyzetekben.

Nagyon izgatottak vagyunk, mert a sok kutatás és előadás után most végre élőben is megnézhetjük mindazt, amiről tanultunk!

Képek a – ban

2025. március





2025.




Gödöllői diákok
a Felvidék gótikus emlékeinek nyomában

A Határtalanul pályázat keretében június 10-14. között negyvenkilencen utazhattunk Szlovákiába, a Felvidékre. A csoportot 3 tanárnő és Vali néni, az idegenvezető kísérte. Az ötnapos út során a Felvidék csodálatos tájaival és természeti értékeivel ismerkedtünk meg.

A kedvezőtlen időjárás ellenére - utolsó nap kivételével minden nap bőrig áztunk - gyönyörű helyeken jártunk, számos nevezetességet láttunk, sok legendát hallottunk...

◊ - ◊ - ◊
Tovább olvasom

Képek a – ban




2024 június 14.