A magyar kultúra napja

Van egy dal, amit előbb megtanulsz, még mielőtt a tartalmát megértenéd. Amíg kicsi vagy, csak hallgatod a rádióban, a televízióban, amikor a győztes magyar sportolók tiszteletére felkúszik a rúd csúcsára a piros -fehér -zöld nemzeti lobogónk.

Hallgatod az iskolai és városi ünnepségeken, ahol tiszteletadással és meghatottan éneklik együtt a résztvevők. Aztán egy idő után magad is megpróbálod énekelni, s egyre biztosabban dalolod a többiekkel. Mire az iskolában tanulsz róla, már ismered, szereted, hozzád tartozik -ez a dal: a magyar Himnusz.

A Himnusz Kölcsey Ferenc költeménye. Olyan vers, amelyben a költő Magyarországot és az e hazát szerető, védelmező és érte meghalni is kész magyar népet dicséri. Versében felemlegeti történelmünk dicsőséges eseményeit és küzdelmeit, veszteségeit. A bevezető és a záró versszakokban pedig Istent hívja segítségül, hogy végre boldogságban, békében élhessen e földön a magyar.

Minden népnek van nemzeti himnusza, de ilyen, Istenhez szóló, védelmet kérő nem akad. Ezért is nevezzük Kölcsey Himnuszát a magyar nép imádságának. Ez az imádság örökre biztosította Kölcsey Ferenc halhatatlanságát, nevét a költő beírta minden magyar szívébe.

Ahogy a Himnusz öröklődik nemzedékről nemzedékre, úgy öröklődik Kölcsey Ferenc neve és emlékezete. A Himnusz -nemzeti fohászunk, az egész magyarság eszméjét, érzelemvilágát átjáró óda, imádság. Magyarságunkat, közös hitünket, akaratunkat fejezi ki.

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz szövegének megírását. Ennek emlékére 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját.

Az emlékműsor előadásában az 5.c osztály tanulói: Kerekes András, Szabados Balázs, Nagy Rebeka, Mayer Hanna, Barabás Katalin, Oláh Gergő, Kuczora Barnabás vettek részt.
A tanulókat Sándor Lívia tanárnő készítette fel.