ERKEL 70

A tanév kiemelt eseménye volt az intézmény 70 éves jubileumi rendezvénysorozata.

A nyitóműsort a Bim Bam Boys csengettyűegyüttes előadása kezdte meg, majd a 8. osztályosok keringőjét csodálhatta közönség. Az ünnepi hétre meghirdetett "Mit jelent nekem az Erkel" elnevezésű vers-és prózaíró pályázat legszebb szerzeményeit olvasták fel alkotóik; Panigai Rita és Varga Nóra 5.c, Dányi Ágnes 2.a és Pálinkás Dávid 5.a osztályos tanulók. Gitáron Kiss-Molnár Brúnó 7.c osztályos tanuló játszott, és természetesen felléptek iskolánk énekkarai, a Kicsinyek Kórusa és a Gyermekkar. A vendégek körében köszönthettük Bárdy Péter alpolgármester urat, Pelyhe József önkormányzati képviselőt, Tóthné Pataki Csilla asszonyt a Dunakeszi Tankerületi Központ Gazdasági Osztály vezetőjét, a SZMK elnökét Várkonyi Évát és az iskolák, művelődési, művészeti intézmények, illetve a szülői közösség vezetőit. A dekoráció színesítette a bejáratot, a színpadképet, az aulát és a hangversenynek helyszínt adó zenetermet.

A jubileumi hét szervezésekor - a szülők segítségével - több egykori tanítványunkkal vettük fel a kapcsolatot, és megkértük őket, meséljenek a múltról. Körünkben köszönthettük a "Ki dönti meg a 70-et?" elnevezésű sportprogramunkon Erdélyi Zsófia kétszeres olimpikont. Előadást tartott Karádi Zoltán sportriporter és Neumann Balázst jazz-zongoraművész-zeneszerző-hangszerelő. Számos interjú, életutakat bemutató plakát, tabló készült, melyek az intézményünk első emeletén kerültek kiállításra.

Szerveztünk hangszeres bemutatót tanítványaink közreműködésével. Játékos feladatokon, programokon - zenesarok, dalfelismerő totó, online puzzle Erkeles hírességekről+wordart feladat, versenypálya állomásokkal, quizizz, aszfalt rajzverseny, jubileumi túra, orgonabokor ültetése, a mese mindenkié, filmvetítés, ppt-bemutató, fotófal, plakát- és tablókészítés, közös éneklés - vettek részt diákjaink, illetve a meghirdetett vers- és prózaíró, rajz, fotó, illetve az iskola arculatát kifejező logó tervezése pályázatokon mutatták meg, hogy milyen tehetségesek. A nyertesek oklevelet, kis ajándékcsomagot, illetve a jubileumi hétre készített kis plakettet vehettek át. Az alkotások a földszinten és az első emeleten kerültek kiállításra, és az év végéig díszítik aulánkat az iskola történetével kapcsolatos kiállításokkal együtt. Elkészült az iskola első épületének makettje, ami ugyancsak az aulában látható, illetve egy régi újságcikkekből összeállított gyűjtemény is, amelyben a cikkek iskolánk alapításának évéből, 1953-ból származnak. Ez a honlapunkon olvasható.

A szünetekben hallható zenék (50-es évektől kezdve a 2000-es évekig) betekintést adtak és emlékeket, érzéseket idéztek fel.

Szerveztünk komolyzenei hangversenyt az iskola egykori, nyugdíjas pedagógusainak. A hangversenyen felléptek iskolánk volt tanítványai: Herczenik Anna opera-énekesnő, színésznő, Magyar Bori a magyar etno- és világzene aktív szereplo?je, Benedek Krisztina néptáncpedagógus és népi énekes, Mester Attila a Gödöllői Kirchhofer József Sportegyesület elnöke, Kurunczi-Illésy Orsolya a Frédéric Chopin Zenei AMI fuvolatanára, Benedek Benjamin a Zeneakadémia karvezető és a zeneszerző tanszék hallgatója. Jelenlegi diákjaink közül pedig Hering Fanni, Kiss-Molnár Brúnó 7.c és Weinecker Zsombor 8.c osztályos tanulók.

Az iskola fennállásának 70. évfordulója alkalmából 30 évre elástunk egy levelet, melyet a 7-8. osztályos tanulók írtak, fogalmaztak a diákság nevében. Üzenet, remény, jókívánságok a jelenből a jövőbe. A kapszulába bekerült az iskola házirendje, fotók a honlapról, jelenlegi tanárok és tanulók névsora, pénzérmék, a helyi újság egy példánya és egy maszk. Helyét az iskola épülete előtt egy emlékcserje jelzi.

Iskolánk kinyitotta kapuit volt "erkeleseknek" is, így egy délután a visszalátogatók betekinthettek egykori osztálytermeikbe, felidézhették emlékeiket, és megtekinthették a kiállításainkat.

A rendezvény sorát a Jótékonysági bálunk zárta. Több év elteltével ismét egy összefogásnak lehettünk részesei. Heteken keresztül tartottak a szervezéssel kapcsolatos megbeszélések, a szülőkből és pedagógusokból álló kórus próbái és a tanulói táncpróbák. Rengeteg támogatást kaptunk és sok felajánlás érkezett a tombolára. Egy régi hagyomány újjászületésének lehettünk részesei ismét, ami a későbbiekben is számtalan lehetőséget és alkalmat ad majd az együttműködésre. A bál bevételét, 261 000 Ft-ot a környezettudatos nevelés eszközeinek korszerűsítésére szeretnénk majd fordítani.

Köszönöm Kollégáimnak az ötleteket,
– a különféle, tartalmas és érdekes programok szervezését,
– régi képek és tárgyak felkutatását és összegyűjtését a filmhez, a kiállításokhoz és a bemutatókhoz,
– és támogatásokat a bálra.

Köszönöm a szülőknek
– az együttgondolkodást,
– a szervezésben való segítséget,
– és a vendéglátás biztosítását az osztályok által beküldött süteményekkel.

Az együttműködésünk eredménye, hogy egy tartalmas, izgalmas és érdekes héten vagyunk túl, méltóképpen megemlékezve, egyben megünnepelve iskolánk 70. évfordulóját.
A héten készített fényképeket és videókat a honlapra fel fogjuk tölteni.

Együttműködéseteket megköszönve,
Géczi ildikó
intézményvezető