Erkel Ferenc Általános Iskola és Gimnázium

Iskolánk képekben

 

Iskolánk fenntartója:

Dunakeszi Tankerületi Központ, 

2120 Dunakeszi, Állomás sétány 4.

 



Támogatóink

Képtalálat a következőre: „nka logó”

http://kota.hu/images/bemutatkozas/kota-bemutatasa.jpg

Határtalanul- 2016!

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt Határtalanul pályázat keretében a Gödöllői Erkel Ferenc Általános Iskola 30 diákja 3 tanárnő kíséretében június 2-5. között Szlovákiába utazott.

Felvidéken történő utazás során megcsodálták Szepes várát, mely Közép - Európa legnagyobb kiterjedésű vára. A várak közül a határ melletti Borsiban, a Rákóczi várban István bácsitól gyerekbarát módon történelem órát hallgattak a tanulók. Mély nyomokat hagyott bennük hazaszeretete. Megmászták a somoskői várat is, ahol a híres bazalt vízesést is megcsodálták.

A kastélyok közül a legszebbet is felkeresték Betléren. A káprázatosan berendezett vadászkastélyt magyar nyelvű idegenvezető mutatta be. Egy kevés idő az angolpark megtekintésére is jutott.  A hallottakból a buszon vetélkedőt rendeztek. A legügyesebb diákok jutalomban részesültek.

A templomok közül Lőcsén a Szent Jakab templomot, Késmárkon az új Evangélikus templomot és a régi fatemplomot, Kassán a Szent Erzsébet székesegyházat tekintették meg. Tiszteletük jeléül megkoszorúzták a kassai dóm altemplomában II. Rákóczi Ferenc sírját. Késmárkon a Thököly mauzóleumot is megnézték.

A négynapos út során a Felvidék csodálatos tájaival  és természeti értékeivel is találkoztak a gyerekek. Többek között jártak a Magas-Tátrában Ótátrafüreden, a Csorba - tavat körbesétálták.  Mindenkit elkápráztatott a Dobsinai jégbarlang, mely Európa legnagyobb jégbarlangja közé tartozik.  Sehol nem található ekkora tömegű jég csak itt, ezért a Világörökség listájára is felkerült.

A Határtalanul pályázat célja, hogy a diákok megismerkedjenek a határainkon túl élő magyarokkal. Ezért az út során felkeresték tanulóink Kassán a Márai Sándor nevét viselő magyar anyanyelvű iskolát. Az ottani diákoknak a tagozatos kórus színvonalas műsort állított össze, melynek nagy sikere volt. Az iskolánk diákjai sok ajándékot gyűjtöttek, melyeket örömmel fogadtak a kassai tanulók.

Az út során gyönyörű helyeken jártak diákjaink, nagyon sok élményben volt részük. Köszönet a Támogatáskezelőnek, hogy hozzájárult az utazás sikerességéhez.


határtalanul
határtalanul

Közzétételi lista – 2018/2019. tanév

Iskolai ügyek intézése a Titkárságon:

kedd: 7.30-8.00 csütörtök: 7.30-8.00, 15.00-17.00

Állatok világnapja, Pályaorientációs nap, Halloween - képek a fotógalérián!




Ajánló

Legfrissebb hírek

Tanuljunk együtt tanulni!

- Mini maraton 2018 - képes beszámoló

- Meseösvény 2018 - képes beszámoló

Részletes Digitális Gyermekvédelmi Stratégia - 2017.

- Iskola rendőre program

- Iskolatej program 

- Védőoltások és hpv

- Hittan oktatás

- Rendhagyó rajzóra

- KINDER + SPORT sportvetélkedő


- Mindennapos testnevelés az iskolában

 


További információk

- A tanév helyi rendje 2018/2019

-Tájékoztatás a 112-es egységes európai segélyhívószámról

-Tájékoztatás -112-es hívószám-alsó tagozat

Tájékoztatás -112-es hívószám-felső tagozat

-FOGADÓÓRÁK 2017/2018

- Hírek az osztályokból 

- Hírek az iskolából

- Szakkörök - beszámoló!

- Napközi

- Órarend

- Fotógaléria

- Étkezés

- KALÓRIA NYOMTATVÁNY

Táplálkozási előírások

Ételek magyarázata

Étlap

- Iskola-egészségügy

Eredményeink

"Kérdezd a nagyit!" Riportpályázat-Különdíj

Versenyeredmények 2016/2017!

A Föld Napja - eredményeink

Városi szépkiejtési verseny: 5-8. évfolyam

Városi szépkiejtési verseny: 3-4. évfolyam


http://www.erkeliskola.hu/files/serleg.jpg

Gratulálunk a szép eredményekhez!

 


Pályázatok

- Határtalanul

Európai Unió pályázatai

Eszközfejlesztés HEFOP pályázat keretében.

 Iskolaportrék

A kötetben ismertetett 22 iskola egyike mi vagyunk.

 

Emelt szintű
ének-zenei oktatás

 
Évfolyamonként egy osztályt szervezünk ebben a képzési formában, melynek keretében heti négy órában tanulják növendékeink a zenei alapismereteket. Harmadik osztálytól két órával nő ez az óraszám, amikor a kóruspróbák megkezdődnek.

Tapasztalataink szerint a megnövekedett zenei óraszám kimutathatóan jó hatással van a többi tárgy tanulására is.

Logopédia

Ezekben az osztályokban speciális pedagógiai program alapján végezzük sajátos nevelési igényű tanulók oktatását, nevelését. Az általános iskolai tananyag

elsajátításához speciális módszereket és eszközöket használunk. Célunk a többségi osztályba való sikeres integrációra való felkészítés.

Pedagógusaink fejlesztő eljárásokban jártas tanítók és logopédusok.